4. fejezet - Tagadás

Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú idő után jött csak új rész, és azt is tudom, hogy dupla részt ígértem, tényleg bocsánat.
Remélem tetszeni fog!
Várom a megjegyzéseket. Nessie xx


Zene: Christina Li - Disappear

Niall szemszöge

Az ágyamon feküdtem, és a mennyezetet bámultam. Visszaemlékezve a szép időkre a srácokkal. Amikor a boot camp-be egybe raktak minket 2010-ben, az X-faktor előadásokra. Emlékeztem a könnyekre, amikor kiestünk és az örömre, amikor énekeltünk. Az izgatottságra az első dalunk, az első videóklippünk, az első CD-nk és az első turnénk miatt. Egy mosoly futott át az arcomon, amikor eszembe jutott az első Brit Awards-unk, majd a könnyeim lehullottak az arcomon, amikor rájöttem.. Mindennek vége.

Miért teszem ezt magammal? Nem tudok leállni a gondolkodással. Egy álomban éltem, de... mindent elvesztettem. Meg kellett volna maradnom az első állításomnál; ez nem történik meg az emberekkel -Mullingarből.

Amikor könyörögtem az elmémnek, hogy fejezze be a kínzásomat, valami rezegni kezdett az asztalon az ágyam mellett; a mobilom.

Lassan megfogtam, és megnéztem az üzenetet, amit kaptam.

A szívem kihagyott egy ütemet. Harry volt. "Hol vagy, Nialler? Nagyon aggódunk! Gyere vissza most."

A gondolataim egymással harcoltak a fejemben. A szívem annyira válaszolni akart.. "Mullingarben, Harry. Jól vagyok! Gyere, és vigyél el! Kérlek segíts, Harry."

De az öntudatom tudta, hogy ez rossz. Ha beszélek Harryvel, Marco és az egész menedzsment, tanulni fog belőle és elkapnak engem. Félek.

Engem úgy neveltek, hogy mindig a szívemre hallgassak, de úgy érzem ez alkalommal ez a szabály nem érvényes.

Töröltem Harry üzenetét, és szomorúan tettem vissza a telefonomat az asztalra. Visszaestem a párnára, és a tüdőmet kiengedve beleüvöltöttem.

Zayn szemszöge

A srácokkal elmentünk Niall házához. Lassan sétáltam a bejárati ajtóhoz és kopogtam, de semmi.

- Niall? Én vagyok, Zayn! Engedj be minket!

Még mindig semmi. A srácok felé fordultam, akik a homlokukat ráncolták.

Megfogtam a kilincset és finoman elfordítottam. Furcsa, az ajtó nem volt bezárva. Beléptem a srácok pedig követtek.

- Niall? - suttogtam.

Leesett az állam, ahogy besétáltunk a nappaliba. Az összes berendezés eltűnt. A ház üres volt. A szívem gyorsabban kezdett verni, amikor elkezdtem rohanni a házban, a fiúk ugyan ezt tették.

Akárhova mentem, az összes szoba, az összes sarok üres volt. Se bútorok, se ruhák, se papírok.

- NIALL?!

Az aggodalomtól már nem kaptam levegőt. A srácokat Niall szobájában találtam, mind annyira aggódtak, amennyire én.

- De mi a fene történt itt? - kiáltott fel Louis, megpróbálva elrejteni remegő hangját.
- Nem maradt itt semmi! Hova mehetett tegnap este anélkül, hogy elvitte volna a kocsinkat?
- Nem tudom, de ez nem tetszik. - válaszoltam, visszatartva a könnyeimet. - Mondta valamelyikőtöknek, hogy elmegy? Hívna kellett, hogy elmondja merre van vagy valami. Nem tűnhetett így el, itt hagyva a házát üresen bármiféle nyom nélkül.
- Ez annyira furcsa; tudja, hogy koncertünk van ma este. - mondta Harry aggódva. - Az ajtó nem volt bezárva, lehetséges, hogy néhány tolvaj ellopta a cuccait? Marco azt mondta vissza kel jönnie! Hol van?
- Fel kell hívnunk most! A határidőnk nem sokára lejár. - magyarázott Liam. - Össze vagyok zavarodva, talán valami rossz történt vele! Talán elrabolták vagy hasonló. Valószínűleg tegnap este követték hazafelé. Istenem, meg kell találnunk!

Előkaptam a mobilomat és nehezen tárcsáztam Niall számát. A kezem remegett, a telefont a fülemhez tettem és vártam a válaszra.

Niall szemszöge

Az idő múlt, de nekem nem igazán tűnt fel. 5 óra körül lehetett, és én éppen sütöttem valami könnyűt. Gyenge voltam; mindenfélét csináltam, csakhogy ne gondoljak a fiúkra. Kitörölni Harry üzenetét olyan volt, mint megölni egy kiskutyát. Újra sírásra késztetett.

Ahogyan próbáltam ezt a dolgot távol tartani az agyamtól, csöngetést hallottam.

A szobámba rohantam, boldogan, tudva, hogy valaki talán akar velem beszélni, és tudni, hogy nem vagyok egyedül.

Megfogtam a telefonomat, a torkom összeszűkült. Kiszáradt a szám és a gyenge térdeimre estem.

Ne újra! Nem. Zayn hívott. Nem tudtam elutasítani a hívását. Ez egy igazi kínzás. Beszélni akartam vele! Hallani akartam a hangját, ahogy felvidít, hallani akartam, ahogy azt mondja jön értem és elvisz innen, hogy minden rendben lesz, hogy ez csak egy rémálom, és hogy még mindig a bandában vagyok.

De nem tehettem.

Térdeltem, a csengőhangom pedig visszhangot vert a szobámba. Majd hirtelen elhallgatott.

Reménytelen könnyek törtek utat a szememből.

Összegömbölyödtem, amikor meghallottam Zayn mennyire aggódik, remegő és sírástól teli hanggal hagyott egy üzenetet a hangpostámban.

- Nialler, akárhol vagy, hívj vissza. A házad üres és nagyon aggódunk miattad! Kérlek mond, hogy élsz és jól vagy! Nagyon szeretünk..