3. fejezet - Tükör a falon

Sziasztok! Lépjetek be a blogjaim csoportjába, ha gondoljátok: https://www.facebook.com/groups/1392357654312482/
Már vagyunk egy páran, de remélem ennél is többen leszünk! :) xx

Zene: Lil Wayne - Mirrors

Niall szemszöge

Zajokat hallottam. Kinyílt a bejárati ajtó és lépéseket hallottam a házban.

Kinyitottam a szememet és észleltem, hogy még mindig a kis faházban vagyok, Mullingarben. Paul nem jött reggel, hogy korán felkeltsen. A srácok nincsenek mellettem, nem viccelődnek és nem csinálunk semmit együtt. Egyedül vagyok.

A lépések egyre közelebb értek a szobához, amiben én voltam.

Óvatosan keltem fel az ágyból és a fejemet kidugtam az ajtón. Két fiatal nőt láttam meg a folyosó végén. Mi a fenét keresnek itt?

- Uh.. Segíthetek?
- Oh! - kiáltotta az egyik nő. - Hát itt vagy Niall! Most kezdjük az átalakításod!
- Mi van? - kérdeztem összezavarodva. - Milyen átalakítás? Ki vagy te?
- Az átalakításodat híres srácból egy normális sráccá. - kiáltott fel, mintha naív lennék. - Én fodrász vagyok, ő meg a stylist. Teljesen megváltoztatjuk a kinézetedet, hogy senki se ismerjen fel!
- Én...
- Gyerünk! Hamarabb kezdjük, hamarabb végzünk.

A fodrász megfogta a karomat és leültetett egy székre. Védekezni próbáltam, de belevágott a hajamba. Biztosított engem, hogy ez az én javamat szolgálja, hogy Marco és a többiek, azért teszik ezt, hogy boldog legyek. Hogy őszinte legyek, nem igazán sikerült meggyőznie.

Belenéztem az előttem lévő tükörbe és láttam, hogy a fodrász csaknem az egész hajamat lenyírta, aztán befestette feketére. A könnyeim lesiklottak az arcomon, mint víz a madár szárnyán.

A stylist közben új ruhákat pakolt a fiókjaimba és szekrényeimbe. Sötétek voltak, így eltudok bennük tűnni a tömegben. Aztán egy szemüveget tolt az orromra, hogy elrejtse a csillogó kék szemeimet, amik fokozatosan elvesztették a fényüket.

Miután kész lettek, összepakolták a cuccaikat és elhagyták a házat, egyedül hagyva engem a tükör előtt.

Nem ismertem magamra.

Harry szemszöge

A szemem sarkából Louis-ra néztem. Félénken rám mosolygott. Ő az egyetlen, aki képes mosolyogni ma, annak ellenére, hogy aggódik. Mindannyian aggódunk. Niall még mindig nincs itt. A színpadi próbán vagyunk az esti koncertre és Niall nem jött még vissza. Marco azt mondta, hogy énekeljünk, mintha itt lenne, de ez nehéz.. Niallnek páratlan hangja van, nélküle nem vagyunk senkik. Marco azt is mondta, hogy ne aggódjunk.

- Marco, ez nem megy. - szólalt meg Zayn aggódó hangon, félbehagyva a számot a közepénél.
- Tovább! - kiáltott Marco. - Jól ment.
- Nem! - válaszoltam kimerülten. - Marco, nem aggódsz, hogy Niall így el ment és semmi új nincs róla?
Marco sóhajtott.
- Mi bízu..
- Mi a baj veled így hirtelen, mi?
Nem tűnt fel, hogy az utolsó szót már sikítottam. Mindenki lefagyott a helyiségbe, és rám néztek a szívtelen tekintetükkel.
- Rendben. - folytatta Marco. - Felfüggesztem a próbát. Itt az egész délutánotok rá, hogy visszahozzátok és, ha nem jön vissza a koncert előtt akkor nélküle csináljátok.

Az emberek kisétáltak a helyiségből. Csak Zayn, Liam, Louis és én maradtunk. Elővettem a telefonomat, a srácok pedig bólintottak.

Az érzelmek egy labdává formálták magukat a gyomromban, miközben leírtam ezeket a szavakat:
"Hol vagy Niall? Nagyon aggódunk! Gyere vissza."

2. fejezet - Új kezdet

Köszönöm az eddigi megjegyzéseket, remélem tetszeni fog ez a rész is, bár egy kicsit rövid.

Zene: Rihanna - Cry

Liam szemszöge

- Hol van Niall?

A koncert véget ért, az autóban ülünk és mindannyian hazafelé tartunk, a saját házunkba. Megállt az autó, amikor feltűnt, hogy valaki hiányzik; Niall.

- Ó, ő már elment. - mondta Marco.
- Mit értesz ez alatt, hogy már elment? - kiáltott fel Zayn.
- Menni akart, nem igazán emlékszem már, hogy merre. - válaszolt nyugodt hangon Marco.
- És te hagytad menni? - kérdeztem felháborodva. - Öten kell távoznunk. Letámadhatták a fanok! Még egy testőr sincs vele?
- Bízunk benne.
- De holnap itt lesz, ugye? - kérdezte Harry. - Van egy másik koncertünk holnap este.
- Persze. - suttogta Marco.

Nem értem, hogy hagyhatták, hogy Niall így elmenjen. Soha nem mehetünk el a testőrünk nélkül, a menedzser túlságosan félt minket. Akkor hirtelen miért szeretné Niall, hogy nélkülünk és testőrök nélkül mehessen, és miért engedték ezt? Meg kell tudnom mi történik itt. Furcsa.

Niall szemszöge

Éreztem, hogy az autó megáll. Felkeltem a gitáromról, az arcom még mindig könnyektől csillogott, a nap már felfelé jött.

A sofőr felém fordult.

- Itt az ideje kiszállni. - mondta nekem.
- Hova kellene mennem most? - kérdeztem őt, és megtöröltem az ingujjammal az arcomat.
- Itt a cím. - válaszolta, és a kezembe nyomott egy kis papírt. - Ide szállították a cuccaidat már.
- Még csak nem is maradhatok a házamban?
- Nem.. A nullárol kezded.

A kezemet kétségbeesetten az arcomba temettem. Megdörzsöltem a nyakamat. A sofőr szomorúan rám mosolygott.

- Sajnálom haver. - mondta, amikor egy könnycsepp gördült le az arcomon. - Nem egyszerű, de túl leszel ezen is. Ne aggódj.

Megráztam a fejemet.

- Hol vagyunk?
- Szerencsés vagy. Írországban, Mullingarben.
- Valószínűleg ez az egyetlen dolog, amit nem tudtak elvenni.. A gyerekkorom.

Kinyitottam a kocsi ajtaját, aztán megfogtam a gitáromat és a táskámat. Megnéztem a papírt, és sétálni kezdtem. Végig néztem az összes házat, keresve a címet.

Végre, megtaláltam.

Egy kicsi, fa ház volt az. Sóhajtva nyitottam ki a bejárti ajtót. Be sem volt zárva. Beléptem, az  összes bútorom itt volt. Minden zsúfolt volt, hiszen ez a ház nem elég nagy, hogy minden elférjen rendesen.

A hálószobába, a ruháim egy nagy kupacban voltak a földön. Nem volt energiám rendet rakni a házban. Gondolkodni sem volt energiám.

A fejem tele volt sok millió gondolattal. Nem tudom elhinni mi történt velem.

A gitáromat a falnak támasztottam, aztán kimerülten eldőltem az ágyon.