2. fejezet - Új kezdet

Köszönöm az eddigi megjegyzéseket, remélem tetszeni fog ez a rész is, bár egy kicsit rövid.

Zene: Rihanna - Cry

Liam szemszöge

- Hol van Niall?

A koncert véget ért, az autóban ülünk és mindannyian hazafelé tartunk, a saját házunkba. Megállt az autó, amikor feltűnt, hogy valaki hiányzik; Niall.

- Ó, ő már elment. - mondta Marco.
- Mit értesz ez alatt, hogy már elment? - kiáltott fel Zayn.
- Menni akart, nem igazán emlékszem már, hogy merre. - válaszolt nyugodt hangon Marco.
- És te hagytad menni? - kérdeztem felháborodva. - Öten kell távoznunk. Letámadhatták a fanok! Még egy testőr sincs vele?
- Bízunk benne.
- De holnap itt lesz, ugye? - kérdezte Harry. - Van egy másik koncertünk holnap este.
- Persze. - suttogta Marco.

Nem értem, hogy hagyhatták, hogy Niall így elmenjen. Soha nem mehetünk el a testőrünk nélkül, a menedzser túlságosan félt minket. Akkor hirtelen miért szeretné Niall, hogy nélkülünk és testőrök nélkül mehessen, és miért engedték ezt? Meg kell tudnom mi történik itt. Furcsa.

Niall szemszöge

Éreztem, hogy az autó megáll. Felkeltem a gitáromról, az arcom még mindig könnyektől csillogott, a nap már felfelé jött.

A sofőr felém fordult.

- Itt az ideje kiszállni. - mondta nekem.
- Hova kellene mennem most? - kérdeztem őt, és megtöröltem az ingujjammal az arcomat.
- Itt a cím. - válaszolta, és a kezembe nyomott egy kis papírt. - Ide szállították a cuccaidat már.
- Még csak nem is maradhatok a házamban?
- Nem.. A nullárol kezded.

A kezemet kétségbeesetten az arcomba temettem. Megdörzsöltem a nyakamat. A sofőr szomorúan rám mosolygott.

- Sajnálom haver. - mondta, amikor egy könnycsepp gördült le az arcomon. - Nem egyszerű, de túl leszel ezen is. Ne aggódj.

Megráztam a fejemet.

- Hol vagyunk?
- Szerencsés vagy. Írországban, Mullingarben.
- Valószínűleg ez az egyetlen dolog, amit nem tudtak elvenni.. A gyerekkorom.

Kinyitottam a kocsi ajtaját, aztán megfogtam a gitáromat és a táskámat. Megnéztem a papírt, és sétálni kezdtem. Végig néztem az összes házat, keresve a címet.

Végre, megtaláltam.

Egy kicsi, fa ház volt az. Sóhajtva nyitottam ki a bejárti ajtót. Be sem volt zárva. Beléptem, az  összes bútorom itt volt. Minden zsúfolt volt, hiszen ez a ház nem elég nagy, hogy minden elférjen rendesen.

A hálószobába, a ruháim egy nagy kupacban voltak a földön. Nem volt energiám rendet rakni a házban. Gondolkodni sem volt energiám.

A fejem tele volt sok millió gondolattal. Nem tudom elhinni mi történt velem.

A gitáromat a falnak támasztottam, aztán kimerülten eldőltem az ágyon.