8. fejezet - Erősíts meg

Niall szemszöge:

Ma úgy döntöttem, hogy elmegyek anyukám házához. Mullingarben él, szóval egyszerű oda jutnom. Tudom, anya tényleg aggódik és a tudat, hogy a gyereke bajban lehet lassan megöli. Csak szeretném, ha jól érezné magát, hogy tudja jól vagyok.


Bámultunk egymásra, képtelenek voltunk megszólalni. Az kapualjban állt, engem nézett a nedves, érzelemmel teli szemeivel, aztán kimondtam azt az egy kis szót, ami a világot jelenti számára.

- Anya...?

Tudta, hogy én vagyok, de képtelen volt elhinni.

Próbáltam a tekintetére összpontosítani, de a szavai miatt elvesztettem a kontrollt.

- N-Niall...?

A könnyek lecsúsztak az arcomon, mint a selyem.

A karjaiba ugrottam és szorosabban öleltem, ahogy sírni kezdtem, kiadva az összes fájdalmam.

- Anya, elvették mindenemet. - Ahogy egyre jobban szorítottam, úgy erősödött a sírásom is. - Elvették az egész életemet!

Az arcomat kifulladva fúrtam a vállába. Remegtem, mint egy reményvesztett kisgyerek.

Még közelebb húzott magához.

- Niall, ez tényleg te vagy? - kiáltott fel, hagyva, hogy a könnyei ömleni kezdjenek. - Az én kis babám. Mi történt veled? Hol voltál?

A vállába szipogtam.

- Marco, a menedzser, anya kirúgtak a bandából. Eltöröltek minden jelet a létezésemről. Anya, nem maradt semmim, nem tudom mit tegyek.

Eltolt magától a vállamnál fogva, majd megcsókolta a homlokomat. Az arca könnyektől fénylett.

- Gyere be! - mondta beinvitálva engem a lakásba.

Megtöröltem a szemem, amennyire tudtam, ahogy követtem anyát a nappaliba. Leültem mellé a kanapéra.
Megfogta a kezem és a szemembe nézett.

- Mi történt? Mindenki téged keres, Niall!

Csöndesen folytattam a sírdogálást.

- Ahogy mondtam, Marco kirúgott a bandából.. - miközben meséltem szorosabban fogtam a kezét. - Ide küldött Mullingarbe. Elvette a házam, megváltoztatta a kinézetem, és eltüntettek minden jelet a létezésemről. Úgy gondolták, nem vagyok elég jó a bandába. Hogy a fiúkkal énekeljek. Azt mondták valaki átveszi a helyem. El sem tudtam köszönni a srácoktól. Istenem.. Anya! Elvesztem.. Nem tudom mit tegyek, úgy érzem mindenki ellenem van.

- Fel kell adnod magad a rendőrségnek Niall! - mondta anya, miközben letörölte a könnyeim. - Nem engedhetem, hogy bántsanak. Te tökéletes vagy oda, ahol voltál. Simon Cowell úgy döntött, hogy összerak téged a srácokkal, és ez azért van, mert látott benned lehetőséget. Nem azért jöttél el idáig, hogy kirúgjanak. Nem a fekete hajról és az idióta szemüvegről van szó, amit kényszerít, hogy árnyékban maradj. Fel kell állnod és vissza kell vágnod! Mutasd meg nekik, hogy nem uralhatják az életed!

- Anya, nem érted. - szipogtam. - Ők tényleg uralják az életem! Ha feladom magamat, ők elkapnak. Készen állnak mindenre, szívtelen lények. Egyedül hagytak. Nem tudok semmit sem tenni. Csapdába estem a házam falai között,  nézve, ahogy mindenki engem keres, láthatatlanul. Túl gyenge vagyok, elszakadtam az igazi élettől. Meg kell tanulnom élni a saját társaságomban. A saját szenvedésemmel. Nem beszélhetek senkivel, mert felismernének. Nem is kellene veled sem beszélnem. Csak tudatni akartam veled, hogy jól vagyok. Gondolom, várnom kell egy pár évet, amíg az emberek elfelejtenek.

Anya sokáig bámult rám. Mély levegőket vett és gyorsan letörölte a kibuggyanni készülő, lázadó könnycseppjeit.

- Én értem. - válaszolta. - De megöl, hogy látom az én kis drágámat egy ilyen szituációban. Mindig azt gondoltam, hogy erős vagy, de most látom, hogy mennyire kétségbeesett is tudsz lenni. Nem tudlak így elengedni. Van valami, amit tehetek érted? Ide jöhetsz, és élhetsz itt, ha akarsz. Mindig itt leszek neked, ezt ne felejtsd el.

- Nem, anya. - utasítottam vissza az ajánlatát. - Nem élhetek veled, az embereknek gyanús lenne a dolog. Ott kell maradnom abban a házban, amit adtak nekem. Nem mondhatom el, hogy merre, mert nem szeretném, hogy megtalálj. Sajnálom, hogy ezt kell tennem, anya. Nem sokára megyek és nem szeretném, hogy keresni kezdj. Amit szeretnék az az, hogy soha ne felejts el anya. Mindig a szívemben leszel. Ha valaha is hiányzom, csak szorítsd a szívedre a kezed. Mindig gondolni fogok rád. Csak folytasd a látszatot, hogy hiányzom neked. Nem szeretném, hogy bárkinek is elmond, hogy eljöttem hozzád. Maradj itt és mondd mindenkinek, hogy eltűntem. Egy nap visszajövök, megígérem.

Bámult rám, az ajka remegett. Nem hiszem, hogy készen állt rá, hogy ezt hallja tőlem.

- De Nia..-
- Nem, anya. Bízz bennem, jól leszek.

Hazudtam. Tudtam, hogy nem leszek jól, de nem akartam, hogy még többet aggódjon.

Tovább akartam maradni vele, azt akartam, hogy vigasztalgasson. De tudtam, hogy nem tehetem. Valószínűleg csak pár perc, amíg egy másik rajongó bekopog az ajtaján.

Felálltam és ő is ezt tette. Az ajtóhoz sétáltam, majd felé fordultam. Csak nézett engem és próbálta visszatartani a zokogását.

- Ne mondd el apának se, és Gregnek se. Te vagy az egyetlen, aki tudod anya.

Kitárta a karjait, és megöleltem. Éreztem a gyors szívverését a mellkasomnál.

- Annyira örülök, hogy élsz Niall. - suttogta a fülembe.

Elengedtem őt, és megcsókoltam az arcát. Egy ideig még néztem őt, képtelen voltam elindulni.

De aztán végre lenyomtam a kilincset.

- Nagyon szeretlek, Niall.

Rám mosolygott, próbálta elfedni a fájdalmát.

- Én is szeretlek, anya.

Csókot dobtam neki, és kiléptem az ajtón, becsukva azt magam mögött.

Egyedül kell lejátszanom ezt a játékot.